HTML doboz

Hajrá Magyarország! Hajrá Bajnai!

2014.01.15. 14:30 Helo Roland

Miért félrevezető a Gyurcsány-jelenség? 1. rész

Gyurcsány Ferenc maroknyi, de annál lelkesebb rajongótáborral rendelkezik. Mivel magam is ismerek ilyen embereket, és emellett ismerek Orbán-fanatikusokat is, el kell ismernem, hogy a két típus semmiben sem különbözik: egy korlátozott nyelvi kódon megvalósuló kognitív disszonanciának lehetünk tanúi mindkét táborban.

Namost ezzel semmi baj sincs, ha egy szar szakácskönyvet nagy példányszámban szeretnénk elsózni sok parasztnak, aki ezután is zacskóból fogja inni a tejet és parizert fogyaszt mellé (és minden karácsonykor ajándékoz és ajándékba kap egy-egy GyF szakácsokönyvet).

Viszont baj akkor van, amikor Ferenc annak a maroknyi tábornak a sikoltozásában hinni kezd. Mert Ferenc azt hiszi, hogy ő népszerű.

fer_nem_erti.jpg

Pedig az van, hogy Ferenc egyáltalán nem népszerű. Igazából egyetlen olyan, a kutatóintézetek által nem mért társadalmi csoportban nyertes (Klubrádió hallgatók és ATV nézők), ahol eleve kevesen vannak, és akik vannak, azok is inkább a tv-t előtt ijedeznek, mert az utcán lenni veszélyes ("Magdi néni, a tévéostromnak vége van már? De most biztos???") Kivéve ha május 1, Feri éhségsztrájkol, Feri szónokol vagy Feri sajtótájékoztat. a program.

És akkor viszont hangosan követelőző emberek ezek, akik igazából az egész rendszerváltás óta eltelt politikára értetlenül csodálkoznak rá (neonácik megerősödése, baloldal arcvesztése, Orbán visszatérése, Navra- és Lázár-jelenségek, rendpártiság, stb. stb.), miközben nagyrészt ennek az általuk oly hőn imádott kurzus áldásos tevékenységének a következménye 2014 Magyarországa.

Az igazi tragédia az, hogy Gyurcsány népszerűsége fordítottan arányos politikai súlyával, és ezt kisszámú rajongótábora egyszerűen nem képes elfogadni.

Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!

(Folyt. köv.)

157 komment

2014.01.15. 11:30 Helo Roland

Na kik gyártják a világ legjobb összeesküvés-elméleteit? Hát persze: az újságírók!

A mai indexpublicsisztika (http://index.hu/velemeny/2014/01/15/igyunk_a_medve_eloborere/) egy elgondolkodtató konteót azért tartalmazott: márpedig azt, hogy Fodort azért vették be az Összefosásba, mert különben (dühbe jövünk) a Fidesz majd felpumpálja...

???

(Hosszú, levegőtlen csend.)

Fodrot? Hát őt aztán még Schwarzenegger se tudná felpumpálni, ember!!! Ugyanis nincs mit: se szellem, sejt, se izom, se alkat...

Most komolyan gondolja bárki, hogy a Fideszben van, aki elgondolkozna azon, hogy esetleg Fodorral még elhoznak egy pár ellenzéki szavazatot?

Miután az összeset elhozták így, hogy beállították Ateszékhez.

Hogy legyen, aki becsavarja a körtét.

Nagyon langyos haha.

Szólj hozzá!

2014.01.15. 07:00 Helo Roland

Breaking: sajtótájékoztatónak álcázott szarlavina!

Sikerült stábunknak a tegnapi "nagyon nehéz nap" után belepillantani abba az úgynevezett sajtótájékoztatóba, amit az összefogásban részt vevő bukott völgyhíd-nepperek tartottak, és közösen megállapítottuk, hogy ez bizony akkora szarlavina, hogy az ájmódiöm sem fogja, nemhogy a néző.

Ezek után kielemeztük, hogy bizony a mi Bajnaink az egyetlen, akit nem hogy nem sodor el a szar, de két lábon állva állja a foscunami sodrását. Mert hát Ateszen és az egyre különösebben kímért Ferin kívül az ismeretlenül is népszerűtlen Fodor Gabesznek is sikerült egy tonna keresetlen hülyeséggel fárasztania a közelállóktól távolból nézőkig mindenkit.

Az a magyarázat, amivel Feri a Mesterházynak megelőlegzett miniszterelnöki alkalmasság ecsetelésével a szóban forgó jelöltet sújtja külön poszt-foldert érdemel. Arról nem is beszélve, hogy még mielőtt bárki a szocik közül politikai aktorrá válna, olyan tengeribeteggé tárgyalták szét magukat, hogy állítólag csak a falhoz csavarozott járókerethez engedik őket támaszkodni a székházban.

Bónuszmegfigyelés: Feri alkoholistára plasztikáztatta a pofazacskóit, így még erősebb hangsúlyt kap az alacsony áll fölé türemkedő kotnyeles felsőajak. Riogatáshoz és piszmogáshoz egyaránt kiváló.

Fogyasszátok a forrást is szeretettel:

http://index.hu/video/2014/01/14/nagy_ellenzeki_osszeborulas/

Szólj hozzá!

2014.01.14. 23:33 Helo Roland

Hogy miért éppen Bajnai? Hát ezért:

Nincs rinya, nincs komment, nincs sükség.

Hajrá Magyarország hajrá Bajnai!

Szólj hozzá!

2014.01.14. 18:00 Helo Roland

Egy dolog, amiért nem lesz Meseterházy Attila miniszterelnök, 4. rész

nothing.jpg

Mert Mesterházy Attila még soha életében nem csinált semmit.

Vagy legalábbis semmi olyat, amivel felhívta volna magára a figyelmet.

(Ő tulajdonképpen a rejtőzködő politika nagymesetere, hiszen az elképesztő semmittevésével elképesztően magasra jutott.)

Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!

Szólj hozzá!

2014.01.14. 17:00 Helo Roland

Egy dolog, amiért nem lesz miniszterelnök Mesterházy Attila, 3. rész

mesterhazy.jpg

Mert szarul néz ki.

(Nem szeretném bántani, nem tehet róla, én is szarul nézek ki, és még sokan mások, akik szintén soha nem lesznek miniszterelnökök. Mindegy, hogy van-e aramisz-szakáll vagy nincs, mindegy, hogy kövér, vagy sovány, egyszerűen nincs stílusa: rossz a frizura, rossz az öltözködés, rossz a testtartás, rosszak a metanyelvi eszközök, rossz a mimika, rossz a szájmozgás horizontális széthúzása, és még sorolhatnánk.)

Orbán is szarul néz ki. Gyurcsány is. Fodor is. Kuncze meg végképp. Semjén, Schiffer, és Vona pedig fel sem férnek a szarulkinézés térképére. 

Az igazságot nehéz elfogadni, de kimondani még nehezebb. A legjobb, ha minél hamarabb túlesünk rajta.

Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!

Szólj hozzá!

2014.01.14. 13:00 Helo Roland

Egy dolog, amiért nem lesz Mesterházy Attila miniszterelnök, 2. rész

emptyhead.jpg

Mert soha életében nem volt egy önálló gondolata.

Valószínűleg azért is, hogy miniszterelnök-jelölt legyen, szólni kellett.

Mesterházy nevéhez nemhogy semmiféle politikai progresszió, de semmilyen politikai ötletmorzsa, kezdeményezés-nukleotid vagy gondolat-partikula sem köthető.

Mesterházy tulajdonképpen egy túlfizetett postás, aki nagyon önmagához képest ügyesen tolmácsolja tanácsadói gondolatait.

Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!

 

Szólj hozzá!

2014.01.14. 12:54 Helo Roland

Breaking: itt van Orbán Viktor öngyilkos összefogás-robbantó terroristája, Fodor Gábor

Most van baj. 

Megérkezett az egy fős párt vezére az összefogásba. 

Orbán és Schiffer pezsgőt bontanak. Atesz és Fletó megértéséhez pedig még Jézus híres szavai sem bizonyulnak elégségesnek (Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek).

o+f.jpg

No nem baj. Mi nyomjuk tovább a saját ösvényünkön, mert nem a hit megy a hegyekhez, hanem a hegyek mozdulnak a hitre.

Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!

Szólj hozzá!

2014.01.14. 11:00 Helo Roland

Egy dolog, amiért nem lesz Meseterházy Attila miniszterelnök, 1. rész

mesterhazy2.jpg

Mert nem szimpatikus.

(De egyáltalán nem. Szóval ha valaki annyira nem szimpatikus, mint ő, és még csodálkozik is, hogy kifütyülik egy csak részben az ő biodíszletét felvonultató rendezvényen, akkor aztán végleg mumusizálódik, amin csak sok munkával lehet változtatni.)

Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!

1 komment · 1 trackback

2014.01.14. 09:00 Helo Roland

Mi a baj az értelmiséggel?

A magyar értelmiség tök szuper úgy ahogy van, nagyon kedvesek, barátságosak, nagy erőkkel részt vesznek a társadalmi életben is és a szakmai munkában is, viszont a kevés kivételtől eltekintve a teljes értelmiségi társadalom fokozhatatlanul hülye.

Annyi köze van a politikához, mint vakondnak a metróhoz.

noidea.gif

És ezt egyszerűen nem veszi észre.

Kiadja a megrendelést a politikának, mintha bármiféle kompetenciája lenne ezen a területen, a baloldali politika meg van annyira szerencsétlen, hogy ezt komolyan veszi.

Orbánnak végül is igaza van, hogy egy Kerényit, egy Vidnyánszkyt meg egy Dörnert megtartott (mert ezek legalább kussolnak), de a többiekből nem kért senkit.

Valószínűleg ennek is köszönheti a hatalmát.

Sajnos a baloldalon ezek a szerencsétlen fotelbe fingó faszkalapok kihisztizték ezt a hipergagyi összefogást, ami elől a választók többsége úgy fog elmenekülni, mint Gyurcsány az Avasi lakótelepről.

És ez a sok okos ember bizony nem veszi észre azt az egyértelmű különbséget, ami Bajnai és a két álbalos önjelölt között van.

A sok jajgatás közben nem jutott idő a gondolkodásra.

Köszönjük.

Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása