Átvettük, hogy Gyurcsány mennyire nem tett hozzá semmit Magyarország fejlődéséhez. De valamit mégis csinált. Mi volt az?
Hát először is neki köszönhetjük a magyar nácizmus feltámasztását, a Gárdát, a Jobbikot, a náciveszélyt.
Aztán neki köszönhetjük azt, hogy a civil tiltakozási formákat, a tüntetéseket, a petíciókat a magyar politika soha többé nem fogja komolyan venni.
Neki köszönhetjük azt a politikai stratégiát is, hogy ha egy politikus hibázik, akkor lehet nem lemondani: ki kell rúgni a portást, aki átvette a hibáról szóló táviratot, és mehetünk tovább.
Neki köszönhetjük a kötelesbeszéd-kampánytechnológiát: "légyszi Ancsi ne a mondat elején indítsd a kazit a főnöknek, kösziszépen, szupcsivagy". Kövér amúgy teljesen adekvát beszédét (ami persze jottányit sem változtat a róla kialakított rendkívül negatív megítélésünkön) így lehetett a kevéssé trükkös előjelváltoztatással arra használni, hogy a baloldali szavazók ijedős csoportjára még jobban ráijesszenek.
Neki köszönhetjük azt a szupercinizmust, ami a kilencvenes évek cinizmusát váltotta a kétezres években. Neki köszönhetjük a semmittevő, levegőbe beszélő miniszterelnök képét, neki köszönhetjük az eredményességről, sikerről pofázó sikertelen politikus stratégiáját.
Ő Kelet-Európa Tony Blairje, aki ugyanúgy semmit sem csinált, csak hamarabb megbukott.
Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!