Gyurcsány Ferenc maroknyi, de annál lelkesebb rajongótáborral rendelkezik. Mivel magam is ismerek ilyen embereket, és emellett ismerek Orbán-fanatikusokat is, el kell ismernem, hogy a két típus semmiben sem különbözik: egy korlátozott nyelvi kódon megvalósuló kognitív disszonanciának lehetünk tanúi mindkét táborban.
Namost ezzel semmi baj sincs, ha egy szar szakácskönyvet nagy példányszámban szeretnénk elsózni sok parasztnak, aki ezután is zacskóból fogja inni a tejet és parizert fogyaszt mellé (és minden karácsonykor ajándékoz és ajándékba kap egy-egy GyF szakácsokönyvet).
Viszont baj akkor van, amikor Ferenc annak a maroknyi tábornak a sikoltozásában hinni kezd. Mert Ferenc azt hiszi, hogy ő népszerű.
Pedig az van, hogy Ferenc egyáltalán nem népszerű. Igazából egyetlen olyan, a kutatóintézetek által nem mért társadalmi csoportban nyertes (Klubrádió hallgatók és ATV nézők), ahol eleve kevesen vannak, és akik vannak, azok is inkább a tv-t előtt ijedeznek, mert az utcán lenni veszélyes ("Magdi néni, a tévéostromnak vége van már? De most biztos???") Kivéve ha május 1, Feri éhségsztrájkol, Feri szónokol vagy Feri sajtótájékoztat. a program.
És akkor viszont hangosan követelőző emberek ezek, akik igazából az egész rendszerváltás óta eltelt politikára értetlenül csodálkoznak rá (neonácik megerősödése, baloldal arcvesztése, Orbán visszatérése, Navra- és Lázár-jelenségek, rendpártiság, stb. stb.), miközben nagyrészt ennek az általuk oly hőn imádott kurzus áldásos tevékenységének a következménye 2014 Magyarországa.
Az igazi tragédia az, hogy Gyurcsány népszerűsége fordítottan arányos politikai súlyával, és ezt kisszámú rajongótábora egyszerűen nem képes elfogadni.
Hajrá Magyarország, hajrá Bajnai!
(Folyt. köv.)